csitt csak csendben

Már nem is emlékszem az utolsó bejegyzésre. Az eltelt évek alatt párszor végigolvastam a blogot, vigyorogtunk rajta az azóta 176 centire nőtt leányzóval és az apukájával, de írni valahogy nem írtam.

A jövő héten 50 leszek, a lányom a nyár végén 16. Eljött az ideje, hogy írjak. Bármit. Kezdetnek mondjuk blogot. Akár ezt folytatva, akár új témába fogva, csak valahogy írjak végre. 

A mai nap apropója:

A 40. születésnapomat valamiért különlegesnek tekintettem. Úgy éreztem, valami új kezdődik. Talán így is lett, talán nem, de mindenesetre teljesült egy vágyam. A születésnapomon Rómában ébredhettem.

Kevés dologra emlékszem már az első római útról, a legfontosabb talán az enyhe csalódottság. Amit a város egyáltalán nem érdemelt, érdemel meg, egész egyszerűen a várakozás és az elvárások érzelmei elnyomták a várost magát. Folyton rohantunk, nehogy lemaradjunk valamiről, mintha lemaradhatnánk az életről, vagy elszaladna a Spanyol lépcső.

Nem voltam biztos benne, hogy visszatérek. Nem történt semmi különleges, nagyszerű és regénybe illő, amire titkon vágytam. Aztán az érzelmek letisztulása egész más irányú fogadalmat szült. Minden születésnapomon Rómában szeretnék ébredni! Na jó, az lehet kicsit sok lesz. Akkor minden ötödik születésnapomon!

A jövő héten a harmadik alkalommal utazom, hogy a szülinapomon Rómában ébredhessek. Először kettesben mentem a férjemmel, aztán teljesen egyedül, majd most családostul. Még a húgomat is felpakoltam :)

Jövő héten mesélek, milyen volt Róma. Most.

Az éjszakától való félelem csak nem akar elmúlni.

Már nem emlékszem pontosan, de talán úgy két éve a leánykám kapott egy CD lejátszós rádiót, természetesen rózsaszínt. Eleinte CD hallgatott, mesét, Gryllust egyebeket, de aztán elkezdte unni őket, a lemezek meg hozzáfogtak nyikorogni, akadozni. Valahogy szinte észrevétlenül bekúszott az életünkbe a Class FM. Egy idő után azt vettem észre, hogy fura témákat vet fel a kislányom. Mint például a stewardessek feladatköre... Mikor azt firtattam, honnan merülnek fel ezek a kérdések, rávágta, hogy hát a Szanyi Roland beszélgetett egy stewardessel tegnap este. (Class Cooltúra este tízkor) Eljutottunk odáig, hogy várta este ezeket a műsorokat.

Mára kívülről tudja az összes slágert, én pedig azon parázom, mi lesz az elektroszmoggal, hogyan oldjam meg a rádió megvonást kiborulás nélkül... Hogy ne hallja a zajokat, de a rádió se szóljon a feje felett.

Vége az első iskolai évnek. Izgalmas volt, remélem a többi is ilyen jól sikerül majd.

Ami nem úgy lett, mint gondoltam:

• nem tanult meg úgy olvasni, ahogy én azt gondoltam, ráadásul mintha nem is igazán hozná lázba ez az olvasás dolog... itt elejtek pár könnycseppet, de még reménykedem, hátha ráérez az olvasás ízére
• nem tanult meg úszni sem, pedig klassz az uszoda a suliban. Mondjuk sejthettem volna, hogy nem az iskolai úszás lesz a megoldás erre, de ez fért bele az életbe csupán
• az osztályban alig van kislány, így igazán nehéz a barátkozás, és az abban való reménykedés, hogy csajosodni fog az amúgy szögletes leánykám

Ami jobb lett, mint számítottam:

• megtanult korizni, igazán sajnálom, hogy másodiktól nincs kori, imádja és ez nagyon jó
• nyert egy szavalóversenyt, és ami még jobb, TEHETSÉGES ezen a téren
• kitűnő lett :) igazán cuki volt, ahogy az évzárón mikor meglátott nyújtogatta felém a kis zászlócskáját, amire ez volt írva: "Kitűnő lettem!" Olyan na anya, elég jó lett? arckifejezéssel. Mondjuk ez járt nekem :)
• jár ugrókötelezni az iskolában, elképesztő iramban fejlődik és még élvezi is, s ezért aztán én is imádom
  

S ami a legjobb, szeret iskolába járni, vannak barátai, szeretik a tanító nénik is.

Azt kívánom kislányom, legyen sok örömed és sikered az életben, mert megérdemled! Ügyes vagy és szorgalmas, hegyeket fogsz megmozgatni. 

Fanni hozzáfűznivalója miután a kismalac leforrázta a farkast:

No, akkor most má' nem fázik.

:)

Nem vagyok túl jó ebben az ünnepmagyarázós témakörben. A Mikulás kapcsán is folyton összezavarodom. Mikulás vagy Télapó? Milyen körítést varrjak mögé? Egyáltalán hogy is van ez a Mikulással,miért is tömködi éjjelente ajándékkal a kiscsizmákat? Meg aztán hogy is van ez az angolszász területről beszivárgó Télapó és rénszarvas csapattal, akik ráadásul karácsony este járnak, és kik azok a krampuszok? Esküszöm nem gondolkoztam ezen a témán addig,míg rá nem jöttem valamit mondanom kell a lányomnak.

Hosszasan kínlódtam. Feleslegesen. A gyerekeket ez nem érdekli. A Mikulás jön és a rossz gyerekeknek virgácsot hoz, a jóknak meg ajándékot.És kész passz. Minden egyéb irreleváns.

Persze minderre már csak dec. 6. után jöttem rá. Időben megvettem az ajándékot, összekészítettem lelkesen a csomagot, s munkából hazafelé menet kint hagytam az ajtó előtt, hogy ne kelljen a kis lakásból feltűnően ajándékkal a kezemben kilógni. A lányom és a nagymamája otthon vártak. Megérkezett a férjem is. Mindannyian lelkesek voltunk. Csak a lányom nem. Kezdett kínossá válni a dolog, az ajándék az ajtó előtt nem a legjobb megoldás a nyóckerben,megpróbáltam hát fellobbantani a tüzet.

- Kicsim, énekeljünk télapósdalokat, hátha meghallja a télapó és gyorsabban ideér hozzánk.

Válaszra sem méltatott. Nem értettem.

Később:

- Fanni,nem várod a Mikulást? Mi már nagyon várjuk.

Elém állt, s leszegett állal a szemét sértődötten felfelé forgatva közölte:

- De anya, úgyis tudod, hogy csak mese ez az egész!

Püff neki.

- Szerintem nem csak mese kicsim. Én egészen biztos vagyok benne, hogy jönni fog a Mikulás.

Végül arra jutottunk, hogy most már időszerű megérkeznie a Mikulásnak, mert komolyan a léte a tét :) A férjem kopogott az asztalon, míg a hálóban a kuckójában maszatolt a kiscsaj, mi felnőttek pedig kellően fellelkesedtünk.

- Fanni,kopogtak, tuti a Mikulás, gyere menjünk ki,hátha még találkozunk vele.

Persze nem találkoztunk, de az ajándékot megtaláltuk. Én még látni véltem az elsuhanó szánkót.

A lányom továbbra sem került a kellő eksztázisba. A csomagot kinyitotta, megtalálta a gyurmakészletet, amit kért a Mikulástól, fogjuk rá, hogy örült. Nem értettem... Nem nyúlt az édességes csomaghoz, pedig az mindennél jobban izgatni szokta. Végül én nyitottam ki.

-Anya, nem kaptam virgácsot! Ugye nem kaptam virgácsot.

-Nem kaptál kicsit. Úgy tűnik jó gyerek voltál.

- Igen, jó gyerek voltam, jó gyerek voltam, úgy tűnik jó gyerek voltam! és kacag és végre boldog. és végre lelkes.

Vazze. Ki paráztatta be vajon ezzel a virgács témakörrel?

Állatos könyvet nézegettünk. Fanni rábökött egy madárpókra, hogy az jujjjjjjjj milyen félelmetes. Úgy tűnik a pókiszony több generáción keresztül lappangva öröklődik, mert tőlem tutira nem hallotta, hogy a pókok félelmetesek, pókot sosem ütök agyon, csak kitessékelem, merthogy ugye a pók szerencsehozó állat, ilyeténképp miért is ütném agyon. Szóval madárpók. Tényleg randa. Belefogtam, hogy ismertessem a kép mellett megosztott tudást, ami sajnos nekem sem triviális. Pl. hogy a madárpók 3-10 éves korára válik ivaréretté.

• Kicsim, tudod mi az, hogy ivarérett?
• Nem. Szerintem az hogy buta.
• Nem, nem, ivarérett az, akinek lehet kicsinye. Te még pl. nem vagy ivarérett, még nem lehet kicsinyed.- hangzik a nem túl szofisztikált definíció.
• De anya, én ivarérett vagyok.
• Nem, nem, majd úgy tíz év múlva.
• De igen anya (közben hallom, ahogy kattog az agya), én ivarérett vagyok, mert Jette és Julibaba a kicsinyeim.

Na ha én ezt apádnak elmesélem :)

Tegnap szokás szerint rohanva megérkeztem az oviba. Vártam, hogy a lányom közli, hogy az apját várta inkább, s hogy megint nagyon későn érkeztem. Berohantam a kisházba, hogy összeszedem a cókmókját, mire a tornaterem felé irányított két óvónő. Semmit sem értettem, mit keresnek a tornateremben, s legfőképp mit keres ott ennyi gyerek? Ilyenkor már egyedül szokott lenni...

Anyuka, anyuka figyeljen, éppen a Fanni szerepel, olyan gyönyörűen énekel - lelkendezik egy óvónő.

Anyaaaaaaa, miért jöttél ilyen korán? - na itt már végképp nem értettem semmit, de kiderült, hogy szülői értekezlet van egy másik csoportnak, ezért van itt ennyi gyerek, s nem én jöttem korábban. Őszintén megörülök, hogy nem vagyok total hülye, sosem árt némi megerősítés e téren.

Anyuka, hogy Fannika milyen gyönyörűen énekel, lelkendezik tovább és tényleg őszintén egy ismeretlen óvónéni.

Olyan dalokat is tud, hogy csak nézünk ámulva.

Aztán Éva néni is belelkesedik. Anyuka látta miket rajzolt Fannika? s mutatja a lányom rajzát

Képzeld anya, ma megütötték a hátam, és nem tudom hogyan történhetett, de lett itt a térdemen egy piros folt.- mutatja a térdére csapva mintegy mellékesen közölve a lányom.

Mostanság történt, hogy egy osztrák nő a benzinkúton felejtette valahol Magyarországon a 11 éves lányát. A férjem el tudja képzelni hogyan történhet meg ilyesmi (állítólag két autóval ment apa és anya külön), nekem ehhez nem elég élénk a fantáziám. Az övé olyannyira, hogy már megoldást is talált erre a lehetséges problémára.

• Kislányom, ha nagyobb leszel, meg kell tanulnod apa vagy anya telefonszámát, hogy telefonálni tudj, ha kell.
• De apa, én már most is tudom a telefonszámot. Mama az ötös, anya a négyes.

Hiába, ha az ember hagyja telefonálni a 4 éves lányát, gyorsan megtanulja a gyorshívógombok szerepét...

• Kicsim, milyen volt ma az oviban?
• Jó. Minden rendben volt.
• Mit ettél ma? (csend) Nem emlékszel? (csend) Finom volt? (csend) - ezzel a témával sosincs sikerem.
• Kivel játszottál? (csend)
• Ki most a barátod?
• Mindenki a barátom.
• Most már középsős vagy, jöttek új gyerekek, milyenek a kicsik?
• Sokan vannak.

:)

Mindenkinek megvan a sztorija arról, hogy gyerekkora helyszínei, tárgyai hogy zsugorodnak össze az évek távlatából. Nekem is furcsa volt ránézni egykori iskolámba vezető útra, a könyvtárra, a könyvtárkertre, s meglátni hogy az egykor hatalmasnak vélt kert csupán két három fából áll, az út pedig nem több, mint tíz méter.

Ami azonban még furcsább, ahogy a játszótér zsugorodik a lányom növekedésével. Tavaly még hatalmas volt a narancssárga csúszda a játszin a mamánál, esküszöm, hogy nagyobb volt, az idén meg valahogy annyira csenevész...

Fanni telefonál a teraszról a hetedik kerületben egy gyorsbüféből:

És képzeld, mama, van itt egy henger, amire husit tekertek, s a bácsi lekaszálja.

No hol jártunk és mit ettünk? :)

Ugyanaz az este:

• Anya, nézd mennyi víz! Anya nézd, nézd. Mennyi víz lehet... S izgatottan mutat be a Mokka nyitott személyzeti bejáratán.
• Nem látok ott vizet, kicsim, nem tudom mire gondolsz.
• De ott van anya, nézd.
• Az nem víz kicsim, azok söröshordók.

Hát eljött az az idő is, amikor hosszasan a lányom nélkül kell legyek. Szünet van az óvodában, a városban pedig sorra dőlnek a melegrekordok. A férjem úgy döntött a rá eső egy hetet a mamánál töltik, s engem itthon hagynak. Nyafogtam is emiatt, nem keveset. Összecsomagoltam a tűkön ülő gyerek cuccait, lekísértem őket a kocsiig, ahol próbáltam együttérzést kicsikarni az izgatott gyerekből.

Hiányozni fogsz, kicsim.

Te is, anya - mondta nem túl meggyőzően és hozzátette: de anya, nekem jó lesz ott...

És tényleg, hát nem ez a lényeg?

• Kislányom, hányszor mondtam már hogy, indulás fürdeni? Nincs is annyi ujjad, hogy meg bírd számolni.
• De apa, ha mindig elölről kezdem, akkor van, néézd... (s nyitogatja az ujjait 10 után még egyszer kezdve)

• Kislányom, mikor lesz az óvodában szünet?
• Milyen szünet, anya?
• Hát a nyári szünet, amikor nem kell oviba mennetek.
• Szerintem valamikor nyáron lesz anya...

- Képzeld Anya, én ki tudom gondolni a zenéket és hallgatom őket hogy szólnak a fejemben! A kedvenc zenémet is ki tudom gondolni, azt amiben azt éneklik, hogy a kör közepéből majd hiányzom.

Úgy tűnik kedveli az Eddát, a kocsiban hallhatta, mert mára azért nem vagyok akkor Edda rajongó, hogy a négyévesnek mutogassam. Gyanítom az apja sem... Hát válogat :)

A Shrecket is szerintem a zenéje miatt kedveli nagyon. Élvez minden dallamosabb pörgős zenét,no meg a Halleluját. Valahogy még a líra mögötti szomorúságot is érti, a mesét itt gyakran vissza is kell tekernem. Az Alma együttestől az Itt a farsang áll a bál a kedvenc, azt zenei aláfestés nélkül is imádja.

Én meg azt imádom, ahogy bevadul egy-egy neki tetsző zene hallatán...

Többször éltem már át életem során, hogy úgymond megértettem, átéreztem egy egy hatalmas közhely, közhelyes mondás mögötti érzést. Az első, amire emlékszem az "apró darabokra törve hullt szét a pillanat, mint egy szép kristály" vagy valami ilyesmi körmondat tinédzserkorom ponyvaregényei közül. Igen,olvastam ilyet is. Egy nyári napon egy fiúval aztán megértettem, hogyan törheti szét valami a pillanatot.

Mostanában azonban a "hova nő ez a gyerek, most született" és a nagyon gyorsan megy az idő, ne siessünk már, mindjárt felnőtt lesz. Heverészik mellettem az ágyon, Shrecket nézünk összebújva. Ritkaság, hogy így bújik hozzám, hát élvezem is nagyon.

- Anya, leszel a barátom? - kérdi film közben. Shreck nem bánik túl szépen Szamárral, gondolom emiatt aggódik.

- Persze kicsim, én vagyok és leszek a legeslegjobb barátod. - válaszolom én, s töprengek, kiegészítsem-e a szokásos hegyibeszéddel a vallomást, miszerint " az anyád is vagyok azonban, ezért aztán néha úgy tűnhet, nem vagyok igaz barát, néha olyat is szeretnék tőled, amit te nem akarsz megcsinálni". Ezúttal azonban lemondok erről a mondatról, s csak bújok a kis gombóchoz és szeretem.

Gyakran nézem elképedve, hogy mit is tud egy közel négy éves. Gyakran nézem irigykedve a még őszinte életszeretetet. Már régóta értem, a gyerekünk a legjobb tanítónk közhelyet. Igyekszem jó tanuló lenni, s ellesni a fontos dolgok élvezetét az életből. Most például már negyed órája kering az Alma együttes számait együtt harsogva az énekessel, úgymond táncol. Teljesen átszellemült és néha megkérdez:

- Anya, hallod, én énekelek! Hallod a hangot, az én számból jön! - És boldog.

És én is boldog vagyok. Közhely nélkül.

Korábban a legnagyobb nyűgök közé tartozott az életemben a farsangi hercehurca. No jó. Jóval korábban. Amikor még topic volt, hogy minek öltözzek.

Már jó ideje olvasgattuk a Csúnya Kislányt, még beszélni sem tudott, amikor már a jelmezek alapján próbáltam vele megértetni a világot. Kiderült, az óvónők is kedvelik ezt a könyvet farsang előtt olvasgatni a gyerekeknek, ösztönözve a beöltözködési vágyat. Ez úgy derült fény, hogy egy nap Fanni azzal jött haza, megígérte az óvónéniknek, hogy beviszi a könyvet. Frankón nem értettem, miért kellene könyvet kölcsönöznöm az óvodának, de a lányom olyan határozott volt, hogy nem álltam ellen. Kiderült, hogy elkeveredett a könyv az oviban, ám azt már nem sikerült kiderítenem, az óvónők kérték, hogy vigyük be a könyvet, vagy Fanni ajánlotta fel a kölcsönzést. De mindegy is, mindkettő egyformán nagy teljesítmény, tekintve, hogy nem felejtette el!

Így már januárban tudtuk, Fanni cica szeretne lenni a farsangon. Gondolván, hogy ez még változhat, nem fogtam hozzá a lázas jelmeztervezéshez. De ahogy telt az idő, a szándék egyre szilárdabbnak látszott a lányom részéről. Egészen megdöbbentett a kitartás és a következetesség, de annyira lekötött az élet, hogy majdnem elmaradt a jelmezbeszerzés. Végülis lusta szülők módjára a netről szereztünk be egy kész jelmezt, gondolván, ha mégsem venné fel, legalább az energiánk nem ment vele. (a bölcsiben ui. nem volt hajlandó felvenni a lepkeszárnyat). Méghogy nem vette fel, nem vesz le! kb. Két hete a lányunk macskává változott. A jelmezében rohangál, a farkát szorítva alszik, nyávog, négykézláb mászik, egy nap a joghurtot is "fetyelte". Konkrétan lefetyelve fogyasztotta el a joghurtját, és kikéri magánka, ha nem Korminak hívjuk.

Egyik este az ágyban így beszélgettünk:

• Nyaú, nyaáú, a kiscica szomjas.
• Hozom a vizedet.
• De a kiscica a tejet szereti!
• Fogmosás után a kisciciák sem isznak tejet. vagy víz vagy semmi.

Később:

• Kislányom, mikor változol vissza gyerekké? Nekem már nagyon hiányzik a kislányom...
• Én most már örökre cica maradok.
• S velem mi lesz?
• Te vagy a nagy cica. Vagy tudooood, lehetsz a gazdim.
• S cicának jobb lenni, mint gyereknek?
• Igeeen.
• De miért kislányom.
• A Kormi olyan jó név.
• A Fanni nem jó?
• Nem.
• S a Réka?
• A Kormi jobb. Az a legjobb.

Püff neki. De azért jobb, mint a régi farsangok :)

• APAAAA, nem szeretek felnőtt nélkül aludni, akkor unatkozom, és mindenféle butaságra gondol a fejem. Mindig próbálok szépre gondolni, de mindig butaságokat gondol a fejem.
• Milyen butaságokra gondolsz, kicsim?
• Hááát, olyanokra, hogy pisi meg puki, meg ilyen butaságok, apaaa. És folyton gondolkodik a fejem....

Ezek után az apja nekem:

Szerintem a Te lányod :) Minden nő egyforma :)

Apaaaaaa, kéjek még egy utolsó mesét, naaaaaa, igazán egy utolsót. No, jó, de akkor nincs kiabálás elalvás helyett, hogy éhes vagy, vagy leesett a Jette, rendben?

Végül én vittem aludni. Persze rögtön kezdte, hogy éhes, mert ő nem vacsorázott. Elalvás előtt nincs evés, kicsim, mert rosszat álmodsz tele pocakkal. Akkoj inni kéjek. Már ittál. De még kéjek. Anyaaaaa, én nemtudok egyedül aludni az állatokkal. (vagy tíz különféle plüss alszik vele immár) Jól van kicsim, felmászok melléd egy kicsit, jó? Simogatom a buksiját, mire ő is az enyémet. Szeretlek, kicsim. Én is, azért simogatlak. Kimegyek apádhoz. Neeeeeeeeeee, nem akajom! Este van kicsikém, szép álmokat. ajtó becsuk Anyaaaaaaa! Szomjas vagyok, mondtam, hogy szomjas vagyok, kéjtem, és te nem hallottad, mert kimentél. Kislányom, itt az innivalód. És aztán elég legyen, most már sokat kértél, én mind megtettem. Most te jössz. Jendben. Felelte mindezt beletörődve, és elfogadva az igazam. És lefeküdt aludni.

Nem találom a szavakat...

·         Apaaaa, pocaksimogatás nélkül nem tudok elaludni!

·         Jól van kicsim, akkor megsimogatlak. Csukd be a szemed és aludjál!

·         (összeszorított szemhéjakkal a válasz) Apa, ha becsukom a szemem, akkor nem bírok aludni.

·         Dehogynem kislányom, álmodj szépeket!

·         Apaaa, azt hogy kell?

·         Hááát, pl. ha gondolsz valami szépre elalvás előtt, mint például, amikor a libegőn ültünk, vagy amikor a Balatonban úsztunk, az például szép.

·         (rövid töprengés) Vagy amikor otthon játszunk!

·         (összeszorult szívvel az apja) Igen kicsim az is szép. Ilyen a szép álom is.

·         Apaaaa, a szélnek az a dolga, hogy fújja a zászlókat. Meg az is a dolga, hogy fújja a forgómat, meg hogy fújja a leveleket. Az embereknek meg az a dolguk, hogy dolgozzanak a dolgozójukban. Apa az Auchanban dolgozik. Anyaaaaaaaa, te hol dolgozol?

·         A Telekomnál, kicsim.

·         Akkor, ha nagy leszek, akkor én is a Telekomnál dolgozok anyával.

Kislányom, mi a baj, miért nyafogsz?

Nem nyafogok.

Ébredés óta rosszkedvű vagy és sírtál is.

Anya, nem sírtam, csak sírósat ásítottam.

Fanni nem éppen a  legelső, de az első értelmezhetőnek nevezhető költeménye. Ihlette egy írható CD papírborítója.

Fénynapocska aludj el aludj el

Nem alszom

Fénynapocska a sötétből ugorj ki

nem ugrom

miért nem ugrasz

öreg vagyok nem tudok

fénynapocska bújj ki

rácsapok a kezedre

nincs kezem

rácsapok a sugaradra

zsupsz

Egészen valószerűtlen fejlődésen ment át a leányzó érzelemvilága és annak kifejezőképessége az elmúlt hónapokban. Mostanában valahogy szétszórtabb vagyok, ezért Jette többször itthon maradt a bölcsiből, ottfelejtődött a játszóházban, egyszer egy egész éjszakát és egy teljes napot töltött a csarnokban a Rossmannban a hajcsatok alatt a polcon, aztán meg a bútorboltban maradt heves játszás után egy íróasztalon. Valahogy azonban mindig meglett. Többször tölt el jeges rémülettel, hogy hol is van Jette, nem hagytuk-e valahol megint magára - s ilyenkor őrült Jette keresésbe fogok legyünk bárhol.

Ma este megint nem találtuk, ismeretlen helyen tartózkodott. Felkutattam már az egész lakást többször, Jettét szólongattuk ketten a lányommal, nem jött elő. Bevallom sírtam. Felhívtam Atit, hogy már megint eltűnt a Jette, de ezúttal tutitbiztos, hogy tényleg, szabályosan hisztiztem. A lányom nem nagyon aggódott, lemarkolta a szárítóról a második Jettét, és játszani kezdett vele vidáman. Még a vigasztalásomra is maradt energiája - Anya, ne légy szomorú! -csacsogta. Nem tudtam eldönteni, ez valami gyermeki érzéktelenség, vagy mi lehet, de furcsállottam, hogy kedvenc játékának elvesztése ennyire nem érinti meg. Hozzáteszem, egész este állította, hogy Jette nem veszett el, s csak az én hisztimnek engedve törődött bele, hogy jó, akkor elveszett. Miután letettem aludni, visszamentem a boltba, ahol utoljára rémlett Jette. Nem volt ott. hazajöttem, s kezdtem beletörődni, hogy akkor tényleg elhagytam a születése óta velünk élő példányt, s marad a pót. Ekkor a többször átforgatott plédből előbukkant Ő. És tényleg nem veszett el! Tényleg a kölyöknek volt igaza. Nem tudtam magamban tartani a hírt, s bár tudtam, hogy már vélhetőleg alszik, bementem a szobájába, s mikor bágyadt félálomban lévő arcocskáját rámemelte, elmeséltem, hogy Jette előbújt. Csak viccelt. Tekintélyem romjain üldögélve még hallottam, amint ezt susogja -jó, mert azt a Jettét jobban szeretem. S békés álomba merült Jettét ölelve (pót)

És az örök kérdések: ki nevel is kérem, kit? ki vigasztal, kit? és legfőképp ki az okosabb?

Majdnem kétéves lányom a nyáron egy délutánon a "szobros park" virágainak megcsodálása után leült a parkot elkülönítő korlát betontalapzatára és huncutul rámmosolyogva ezt kérte: "Anya, beszélgessünk!" Zavarba ejtő kérés ez, hisz ebben az életkorban még abban sem biztos mindig az ember lánya, hogy mondatait megérti a gyereke. Nemhogy beszélgetni próbálna vele... Zavaromban hirtelen a legklasszikusabb kommunikációs zsákutca fordulathoz folyamodtam, miszerint: "Miről beszélgessünk, kicsim?" Persze, hogy döcögve haladtunk tovább. Anya kérdezett, lánya pedig közlésvágytól lángolva hallgatott. Egy másik ilyen alkalommal azonban így szólt ugyanott: "Anya, beszélgessünk!" - kis szünet - "Képzeld anya, óriáskereket állítottunk!" "Hol?" "Hát ott!" - mutat a távolba. A rejtélyes órisákerékről az eltelt két hónap alatt sem tudtam meg többet, pedig lányom társalgási képességei erőteljesen fejlődtek. Mára már szépen el lehet vele diskurálni, egész okosakat válaszol, de óriáskerék témában továbbra is tanácstalan vagyok. Folyamatosan visszatérő elem a huncut mosollyal kísért beszámoló az óriáskerék felállításáról, de sejtelmem sincs miről lehet szó...

Gyarapodott a betegségeink listája, úgy tűnik ekörül forog az élet mostanában. Még jó, hogy a skarlátról kiderült, hogy a fejemben élő rémekhez képest gyengédebb is tud lenni, két napos láz és némi kiütés a következménye Fanninál. A herpeszvírus viszont torokgyulladást és fájó hólyagos kiütéseket hozott a lábacskákon és a kezeken. A kis beteg azonnal mutatja hol kell bekenni a viszkető bubut, egy nap akár százszor is. Kár, hogy csak kétszer lehet kenni :)

Aztán persze gyorsan meg is gyógyult, amire abból következtettem, hogy teljesen ön és szülőveszélyes hurrikánná változott a lakásba szorult gyermek. Ugrabugrál a kanapén és alkudozik, miután letoltam emiatt. Bukfencelni szabad, csacsogja, mivel egyszer ilyesmi hagyta el a számat, és ő nem felejt. Persze leesik és megkarcolja a buksiját az asztal élében. Közel egy órán keresztül képes táncolni, azaz körbe-körbe járni a lakás hozzám legközelebb eső pontján, miközben óriásikat huppangat a szédüléstől. Közben folyamatos a közvetítés: Fanni elszédült. Fanni elesett. Fanni táncol. Anya is táncol. Nem, anya nem táncol. Anya jön. Anya jön (a legtöbb megszámolt ismétlésszám egy nem teljesített kívánság esetén 40 fölé tehető, itt eltereltem e figyelmét, mert ő még bírta volna). Magára borítja a szárítót, miután megkértem úgy ezerszer, hogy ne rángassa a zokniszáírtón lógó zoknikat. Égzengő sírás és égzengő anyai dörgedelmek követik a manővert. Fanni segít, hüppögi. Anya meg sír, hát lehet haragudni egy segíteni vágyó engedetlen kétévesre? IMÁDOM. Pedig nem szeretek csupa nagybetűkkel ordítozni a világhálóba.