csitt csak csendben

Már tervezem egy ideje, hogy elkezdem a tömegközlekedést Fannival, mert hát azért örökké nem lehet és szabad óvni a BKV-tól. Eddig valahogy nem vitt rá a lélek, hogy BKV-val vonszoljam, nem vagyok túl bevállalós anyuka, nem is nagyon vonszoltam Fannit, csak gyalog megközelíthető helyekre (három-négy játszótér, bölcsi, barátnők, boltok). Ahova nem tudtunk gyalog menni (bevásárlóközpont, játszóház, kórház, nagyszülők, állatkert, tropicarium), oda beszerveztem az apját meg az autót... Valószínűleg nem jól tettem. Mert amennyire imádja a villamost nézni kívülről, épp annyira volt kétségbeesett, mikor felszálltunk rá tegnap. "Nem jó, nem jó" - hangzott többször is sírdogálás kíséretében, amit az utasok csodálkozva néztek. Elvégre egy másfél éves gyerek miért is fél a villamoson? Egy kislány az anyukája ölében - úgy három év körüli - értetlenül kérdezte: "miért sír a kislány?" Egy kisfiú kioktatott, hogy hogyan kell megtörölnöm a lányom orrát, mire heves zsebkendőkeresésbe fogtam, a babakocsi fékentartása, az ölemben hüppögő Fanni cirógatása közben persze siker nélkül. A kisfiú anyukájától kaptam egy zsepit :( Majd a még mindig hüppögő gyermekemet mustrálva a kisfiú bátyja megkérdezte az anyukáját: " ő mindig ilyen?" Porig alázva szálltam le a villamosról a Király utcánál, és a következő etapot, a trolit gyorsan töröltem az útvonaltervből. Csakhogy egy félig ismeretlen helyszínről egy másik félig ismeretlen helyszínre eljutni Budapesten még hét év után is nem csekély kihívás. Mégis ez tűnt a kisebbik rossznak, és valóban negyed órás gyalogtúra után megérkeztünk a célba. Hűh. De megérte, a barátnőmnél kiderült, hogy Fanni imádja a kartondobozból készült babaházat, ilyet fájdalommentesen készíthetek neki én is, és még egy kis élőzenés hegedűs táncházban is részünk lehetett. (egy apuka profi hegedűs).